Trianon emlékére szól a harang

Június 4-én országszerte egyszerre zendülnek fel a templomok harangjai. Csütörtökön délután fél 5-kor kezdődik a pár perces harangozás. Kardoskút is csatlakozik a felhíváshoz, így a mi templomunkban is megkondul a harang Trianon emlékére. Álljunk meg egy kis időre és mondjunk el egy Miatyánkot, ahogy ezt sok más honfitársunk teszi.

DAREH BÁZIS tájékoztató

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. június 2-ától a központi ügyfélszolgálati irodánkban, és a kihelyezett ügyfélszolgálati pontokban a személyes ügyfélfogadást a korábban megszokott rend szerint biztosítjuk.

(Az ügyfélszolgálati irodák nyitva tartása az alábbi oldalon érhető el: https://www.dareh.hu/_bazis/ugyfelszolgalat/

Kérjük, hogy személyes ügyfélfogadás során – az Operatív Törzs ajánlásaira figyelemmel – az új típusú koronavírus elleni védekezés érdekében, valamint az Önök és kollégáink egészségének és biztonságának megóvása céljából az alábbi óvintézkedéseknek megfelelően szíveskedjenek eljárni:

  • Az ügyintézés során kötelező a szájat és az orrot eltakaró eszközt (védőmaszk, sál, kendő) viselni.
  • Az ügyintézés során az 1,5 méteres védőtávolságot szükséges betartani, ha az ügyféltérben  egyszerre több ingatlanhasználó tartózkodik.

 DAREH BÁZIS Nonprofit Zrt.

ÜGYFÉLFOGADÁS RENDJE KARDOSKÚTON

– hulladékszállítás –

Ügyfélkapcsolati pont helyszíne:
5945 Kardoskút, Március 15. tér 1.  Művelődési Ház épületében

Ügyfélfogadási idő:  

2020. június Nap megnevezése Időpont
25. Csütörtök 14:00-15:00h

Ügyfélszolgálati időn kívül az alábbi központi elérhetőségeken várjuk megkeresését:

Telefonon:              +36/66/447-150

E-mail-ben:            ugyfelszolgalat@grnkft.hu

Személyesen vagy postai úton:     5600 Békéscsaba, Kinizsi u. 4-6. (hétfő és szerda: 8:00-15:00 h, csütörtök: 7:00-19:00 h)

A hulladékszállítási információkról és ügyintézésről a www.dareh.hu oldalon tájékozódhat.

DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Kardoskút Község közvilágítás fejlesztésének beszerzési eljárása

A beszerzés tárgya, mennyisége: Kardoskút Község közvilágítási rendszerének  LED-es. korszerűsítése vállalkozási szerződés keretében, továbbá az érintett közvilágítás üzemeltetése.

A szerződés típusa: Vállalkozási szerződés Kardoskút Község közvilágításának LED-es korszerűsítésére,   üzemeltetésére és karbantartására.

Üzemeltetés: legalább 10 év

Az ajánlattételek beérkezési határideje: 2020. június 11. csütörtök, 16:00 óra.
Az ajánlatok bontásának helye és ideje: 2020. június 12. péntek, 10.00, Kardoskút Község Önkormányzata polgármesteri iroda.

Az ajánlattal kapcsolatos dokumentáció IDE kattintva tölthető le.

Hősök Napja – csendes főhajtás


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VNB)

Harminc éves kerek évfordulóját ünnepli az idén a templomkertben felállított emlékmű. Laczki János evangélikus lelkésszel közösen már az év elején körvonalazódott és szervezésre került egy méltó ünnep: neves szónokot és katonazenekart szerettünk volna hívni erre a kerek évfordulóra. Az élet azonban közbeszólt: a koronavírus miatti korlátozásokkal összhangban szűk körben hajtottunk fejet a Hős katonák emléke előtt. Bízzunk abban, hogy jövőre ismét megtöltjük e jeles napon a templomkertet.

A parlagfű elleni védekezési kötelezettség hatályos jogi szabályozása

A korábbi szabályozás szerint a földhasználó adott év június 30. napjáig volt köteles a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni. Azonban a jogalkotó az új szabályozás értelmében a parlagfű elleni védekezést egy egész évben fennálló kötelezettséggé tette. Tehát a földhasználóknak egész évben figyelemmel kell lenniük a kötelezettség betartására, amelynek elmulasztása akár nagyobb mértékű anyagi terhet is róhat rájuk. Az előírt védekezési kötelezettség elmulasztása esetén a települési önkormányzat jegyzője vagy a növény- és talajvédelmi feladatkörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal a földhasználóval szemben közérdekű védekezést rendel el. Ha a közérdekű védekezés elrendelése és a hatóság általi végrehajtatás ideje között a földhasználó nem hajtja végre a terület parlagfű mentesítését, az vállalkozóval kerül elvégeztetésre, amelynek költségei a földhasználót terhelik.
A fentieken túl a parlagfű elleni védekezési kötelezettség elmulasztása esetén a növény- és talajvédelmi hatóság a földhasználóval szemben növényvédelmi bírságot szab ki. Utólagos kimentési lehetőségnek nincs helye.
A kiszabandó növényvédelmi bírság legkisebb összege 15.000,- Ft, legmagasabb összege 5.000.000,- Ft. A bírság összege függ az ingatlan belterületi vagy külterületi elhelyezkedésétől és a fertőzött terület méretétől.

Hirdetmény

Tisztelt Jegyző Asszony/Úr!

A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 3. § (1) bekezdése alapján Magyar Állam tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Földügyi Központ (NFK, székhelye: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5., statisztikai számjele: 15840369-8413-312-01, törzskönyvi azonosító száma: 840363, adószáma: 15840369-2-42) nevében az alábbiakról tájékoztatjuk.

Szervezetünk a felelős állami földvagyon-gazdálkodás fenntartásának érdekében a földbirtok-politika irányelvekkel összhangban, a kellő eljárási és jogszabályi garanciák megteremtése mellett, átlátható eljárások keretében, a Magyar Állam tulajdonában és az NFK tulajdonosi joggyakorlási körében álló, három hektárnál kisebb térmértékű földrészleteket tervez hirdetmény közzétételével értékesíteni.

A program megindításáról való minél szélesebb körű tájékoztatás megadása érdekében kérjük T. Jegyző Asszonyt/Urat, hogy
2020. május 11. (hétfő) napjától 2020. június  10. (szerda) napjáig szíveskedjen a https://epr.nfk.gov.hu/ oldal Dokumentumtár menüpont ÉRTÉKESÍTÉSI PÁLYÁZATOK almenüpontjában, vagy IDE KATTINTVA is elérhető hirdetményt és az ahhoz kapcsolódó ingatlanlistát T. Önkormányzat honlapján és hirdetőtábláján elhelyezni.

A hirdetmény közzétételét jogszabály kötelezően nem írja elő, ezért azt visszaigazolás, illetve a záradékolt példány megküldésének mellőzésével kérjük megtenni.

Intézkedését előre is köszönjük.

Nemzeti Földügyi Központ

1149 Budapest, Bosnyák tér 5.

www.nfk.gov.hu

Emlékeztető: elmarad a lomtalanítás

2020. április 15-től a LOMTALANÍTÁS határozatlan ideig SZÜNETEL.
A lakossági kommunális hulladék közszolgáltatás keretében minden településen a jogszabályban előírt évi egy alkalommal történő házhoz menő lomtalanítást tudjuk biztosítani ebben az évben.

Kardoskút Község esetében a teljes településen 2020. május 18. (hétfő) napra volt tervezve. 2020. szeptember 11. (péntek) napra pedig egy második alkalom.

Az idei esztendőben csak a második alkalom kerül megszervezésre, melynek időpontja egyenlőre bizonytalan. Amennyiben változna, akkor arról külön értesítést küldünk.